Vannak időszakok, amikor az ember nem is igazán „rosszul van”,csak épp megakadt. Mintha belül minden azt mondaná: menni kellene tovább, de valami láthatatlan erő visszatartja. Ilyenkor gyakran nem is egyetlen nagy probléma áll a háttérben, hanem több apró, egymásra rakódott belső feszültség.
És ami talán a legnehezebb: kívülről sokszor senki nem érti, miért olyan nehéz az, ami másoknak egyszerűnek tűnik.
Amikor nem a külvilág tart vissza, hanem a belső minták
A továbblépés nehézsége ritkán csak a jelenről szól. Sokszor régebbi élmények, kimondatlan érzések és tanult reakciók is benne vannak.
Lehet, hogy:egy régi csalódás óvatossá tett
egy korábbi kudarc óta nem bízol magadban ugyanúgy
megszoktad, hogy „jobb nem kockáztatni”
vagy egyszerűen túl sokáig voltál túlterhelve.
Az elme ilyenkor nem rosszindulatból tart vissza. Inkább védeni próbál: ugyanazokat a helyzeteket próbálja elkerülni, ahol korábban fájdalom ért.
Csakhogy ami régen védelem volt, az ma már lehet, hogy akadály.
A „beragadt állapot” nem lustaság.
Sokan ilyenkor önmagukat hibáztatják: „Miért nem tudom végre megcsinálni?” „Másnak miért megy, nekem miért nem?”
De a belső elakadás ritkán akarat kérdése.
Gyakran inkább arról szól, hogy:
túl sok belső feszültséget hordozol egyszerre
nincs tiszta érzelmi tér a döntéshez
a tested is „emlékszik” a stresszre
és minden lépés túl nagy kockázatnak érződik.
Ilyenkor a továbblépés nem azért nem történik meg, mert nem akarod eléggé,hanem mert belül nincs meg hozzá az az érzelmi biztonságérzet, ami kellene.
Van olyan amikor a gondolat már tudja az utat, de az érzés nem követi.
Nagyon gyakori helyzet, hogy fejben pontosan tudod, mit kellene tenned.
Mégis:halogatsz,visszatérsz ugyanoda gondolatban
elindulsz, aztán megállsz vagy egyszerűen „lefagy” a cselekvés.
Ez az a pont, ahol sokan először érzik azt: „valami mélyebb dolog tart vissza”.
Nem feltétlenül egy nagy trauma, hanem sok apró, fel nem dolgozott érzelmi lenyomat, amelyek együtt egy láthatatlan gátként működnek.
Mi történik, amikor elkezd oldódni ez az állapot?
Amikor valaki elkezd foglalkozni ezekkel a belső blokkokkal,legyen az önismereti beszélgetés, kineziológia, coaching vagy más módszer, gyakran nem az történik, hogy „megjavul az élet”.
Inkább ez:kicsit könnyebb lesz gondolkodni,csökken a belső feszültség,tisztábban látszanak a helyzetek
és megjelenik a választás érzése.
A továbblépés ilyenkor nem erőből történik, hanem fokozatosan elkezd természetessé válni.
Talán nem az a kérdés, hogy „miért nem megy”, hanem hogy „mi tart vissza”
A legtöbben azt kérdezik: „Hogyan lépjek tovább végre?”
De van egy mélyebb kérdés is: „Mi az bennem, ami miatt most ez ennyire nehéz?”
Amikor erre a kérdésre elkezdenek érkezni válaszok ánde nem mindig szavakban, néha érzésekben, akkor a beragadás lassan oldódni kezd.
A továbblépés nem mindig egy nagy döntés.
Néha csak egy belső mozdulat: egy kicsit több megértés önmagad felé, egy kicsit kevesebb önkritika, és egy kicsit több kíváncsiság arra, mi van a nehézség mögött.
És innen már nem ugyanaz a kérdés marad, hogy „miért nem megy”,hanem az, hogy „mi segítene egy kicsit könnyebbé tenni az első lépést?”